Jelenlegi hely

Mit kell tudni Barcs településről?

 

Mit kell tudni Barcs településről?Barcs Somogy megye egyik sokak által látogatott települése, a Barcsi járás központja. Horvát határ menti településről van szó, amely a Duna-Dráva Nemzeti Park területén található.

Barcs története hosszú időre nyúlik vissza, első fennmaradt írásos említése az 1300-as évek végére tehető. A barcsi várat 1460-ban említették először, tulajdonosa többször is változott egészen 1664-ig, amikor a török háborúk előtt Zrínyi felégette a várat, hogy a törökök ne tudják elfoglalni.

A település következő fontos időszaka a 1848-as eseményekhez kapcsolódik, amikor a horvát csapatok támadták a települést néhány héten át. Barcs települése 1979 óta város.

Ha valaki Barcsra utazna, akkor két olyan dolog van, amiről érdemes tudni. Az egyik a helyi gyógyfürdő, a másik pedig a Duna-Dráva Nemzeti Park.

A Barcsi Gyógyfürdőt az 1990-es évek végén kezdték el felfuttatni, kiépíteni, 2005-ben adták át a fedett fürdőt és a gyógyászati részleget. A fürdő gyógyvize több mint 1300 méter mélyről tör fel, a több mint 50 fokos víz rengeteg előnyös tulajdonsággal rendelkezik, amit a gyógyfürdő hasznosítani tud. Ilyen előnyös tulajdonságok az izomfájdalmak, ízületi kopások tüneteinek enyhítése, valamint pl. a nyak- és hátfájás csökkentése is. A gyógyászati részleg mellett természetesen hagyományos medencék is várják a kikapcsolódni vágyókat.

A Duna-Dráva Nemzeti Park területén számos múzeum, kiállítás található, melyek szintén sok látogatót vonzanak.

Back to top