Jelenlegi hely
Sátorhely települése az idők során
A baranyai Sátorhely települése Mohács mellett található, a Duna közelében.
A településről írásos elméket először 1333-ból találhatunk, de a következő majd 200 évben jelentős esemény nem történt a településen. Sátorhelyen, ahogy az egész régióban, a nagy változásokat az 1526-os mohácsi csata hozta magával. Ezt követően a település Buda 1686-os visszafoglalásáig török uralom alatt állt. Ezt követően betelepítésekkel oldották meg, hogy a településen lakosság, dolgozók legyenek.
A Sátorhely körüli uradalmat, a törököktől való felszabadulásban szerzett érdemeiért, 1699-ben Savoyai Jenő herceg kapta meg. Mivel később örökös nélkül halt meg, így az uradalom újra a koronáé lett.
1784-ben Mária Krisztina főhercegnő, Albrecht főherceg felesége vette meg a kincstártól az uradalmat. Még ma is megtalálható a Várudvar az épületekkel – tiszti lakások, cselédlakások, magtár – melyeket Mária Krisztina főhercegnő kívánságára 1786-ban építettek.
Az uradalmat 1822-ben Károly Lajos főherceg kapta. 1847-ben Albrecht főherceg veszi át az 1826-ban hitbizománnyá alakított bellyei uradalmat, amelyhez Sátorhely települése is tartozott.
A birtokot a második világháború után felosztották, de mivel önállóan nem boldogultak, 1949-ben Állami Gazdaság lett, ettől kezdve indult jelentős fejlődésnek a település és a környék is. 1953-ban lebontották a barakkokat, helyettük konyha, munkásszálló, szolgálati lakásokat építettek.
1984-ben Sátorhelyt községgé nyilvánították, a rendszerváltás után, teljes önállósodása révén, új lendületet kapott a falu fejlődése. Visszakerült az iskola, teljes közművesítés kezdődött.