Jelenlegi hely
Kétújfalu nevezetes szülöttei
Kétújfalu egy viszonylag kicsi település, mindössze kb. 700 lakossal, de mégis színes történelemmel több híres szülöttel is rendelkezik.
A mai Kétújfalu területén már a 4. században éltek emberek, egy kelta törzs élt itt ebben az időszakban. A 17. században már létezett a két település, Magyarújfalu és Németújfalu, melyek egyesüléséből 1940-ben létrejött Kétújfalu.
Kétújfalu talán leghíresebb szülötte Konrád Ignác, aki 1984-ben született Németújfaluban. Fiatal korában Szigetváron tanult, 1909-től pedig Budapesten, az Iparművészeti Iskolában folytatta tanulmányait. 1914-ben önként jelentkezett a frontra. Kaposvárra vonult be, majd 1915. május 1-jén az orosz fronton harcolt, csak 1921-ben térhetett haza. Hazatérése után az Iparművészeti Iskolában kapott egy óradíjas tanári állást. Konrád Ignác aki munkásságában a Munkácsy féle realizmust viszi tovább, főként lovakat és lovas témájú képeket festett, e műfajban tett szert külföldön is ismertségre. A franciaországi Deauville-ben, amely a lótenyésztés és a lovassport egyik fellegvára, őrzik legtöbb alkotását. Kétújfalu általános iskolája felvette a művész nevét, és emlékszobáját is felavatták.
Kormos Ilonka színésznő 1882-ben született, szintén Németújfaluban. Színésznő lett 1904 áprilisában. A fővárosi Király Színház és a Bécsi színház elismert színésznője volt.